Menu

Jegyvásárlás

Uránia Nemzeti Filmszínház

Uránia Nemzeti Filmszínház

Az Uránia története

Az Uránia Nemzeti Filmszínház épülete az 1890-es évek közepén épült az akkori Kerepesi, ma Rákóczi úton. Egyes források az 1893-as évet jelölik meg az építkezés kezdeteként, mások 1895-öt, az azonban biztos, hogy mulatónak, azaz korabeli kifejezéssel élve, "orfeumnak" épült. Építtetője Rimanóczy Kálmán nagyváradi építési vállalkozó volt, az épületet Schmal Henrik tervezte, aki sikeresen ötvözte a velencei gótika, az itáliai reneszánsz formai elemeit az arab-mór építészet díszítőelemeivel, így jött létre Budapest egyik legmeghatározóbb "mór" stílusú épülete. Az orfeum kezdetben Caprice néven működött, majd a tulajdonos Oroszi Antal tönkrementével Alhambra elnevezéssel működött tovább, később vándorkomédiások vették birtokba, egészen 1899-ig, amikor áprilisban, az egykori mulatóban megnyitották az Uránia Tudományos Színházat. A XIX. század második felében világszerte tért hódított a felnőttek művelődését célzó szabad tanítás gondolata és mozgalma. 1897-ben a Magyar Tudományos Akadémia kezdeményezésére megalakult az Uránia Tudományos Társaság, mely a tudomány népszerűsítését tűzte zászlajára és rendszeresen tartott előadásokat, felolvasásokat a budapesti polgárok épülésére. Az Uránia Tudományos Színházat, ezt az új intézményt 1899-ben felszerelték álló és később mozgóképek bemutatására alkalmas vetítőberendezésekkel - így indult útjára az immár több mint 100 éves Uránia filmszínház. Az Uránia neve elválaszthatatlan "A táncz"-tól, ez lett a címe ugyanis az első magyar mozgófilmnek, melynek jeleneteit az Uránia Tudományos Színház tetőteraszán rögzítette Zitkovszky Béla. "A táncz" című film kultúrtörténeti anyagát Pekár Gyula és Kern Aurél zenetörténész állította össze, a filmen Blaha Lujza, Márkus Emília, Pálmay Ilka, Fedák Sári és a budapesti Operaház balerinái különböző táncokat mutatnak be a csárdástól az angol táncig. A magyar filmtörténet nagy szomorúságára a filmből egyetlen példány sem maradt az utókorra, csak az előadás nyomtatott szövege, néhány állófotó a forgatásról és a színlap maradt ránk. Az Uránia-beli tudományos-ismeretterjesztő előadások népszerűségét jelzi, hogy Karinthy Frigyes is megörökítette az Így írtok ti című művében, címe: A bőr, "alcím: tudományos előadás három részben, 114 színesen vetített képpel és 18 mozgófényképpel." Sokat idézett mondása e humoreszknek: "Már a régi görögöknél találjuk a bőrt..." 1916-tól kezdve az Uránia filmszínházi műsorok bemutatására tér át, a tudományos előadások délutánra szorulnak, majd idővel teljesen megszűnnek. 1930-ban új korszak nyílt az Uránia épületében, Pekár Gyula eladta a legszebb pesti mozit az UFA (német) Filmgyárnak, ettől kezdve UFA Palota lett belőle s főként az UFA filmjeit játszotta nagy sikerrel. A második világháború után a Szovexport mozija lett, 1945 februárjában itt tartották az első háború utáni filmelőadást, mely természetesen a győzedelmes Vörös Hadsereg küzdelmeit mutatta be. Később az épület újra visszakerült magyar tulajdonba s lett a főváros kedvelt mozija. A kulturális kormányzat 2002-ben eredeti szépségében újíttatta fel a több mint százéves épületet s a 425 fős díszterem mellé még két 60 fős kistermet is kialakítottak az Uránia épületében.

2002 áprilisában nyílt meg újra Budapest talán legszebb mozija, azóta újra a film és moziszerető közönség otthona, filmfesztiválok, díszbemutatók és más rangos filmszakmai események helyszíne. Az Uránia Nemzeti Filmszínház 2006-ban Europa Nostra díjat kapott.

 

Tovább 1088 Budapest, Budapest, Rákóczi út 21.

Uránia Nemzeti Filmszínház

101 esemény


Három egyforma idegen

Három egyforma idegen

Díszterem
Rocketman

Rocketman

Díszterem
A művészet templomai - Tintoretto: Egy lázadó Velencében

A művészet templomai - Tintoretto: Egy lázadó Velencében

Díszterem
Van Goghok

Van Goghok

Díszterem
Senki többet

Senki többet

Díszterem
Út a királyi operába

Út a királyi operába

Díszterem
Folyékony arany / Exkluzív vetítés borkóstolóval

Folyékony arany / Exkluzív vetítés borkóstolóval

Díszterem
Vita & Virgina - Szerelmünk története

Vita & Virgina - Szerelmünk története

Díszterem
Yesterday

Yesterday

Díszterem
A művészet templomai - Tintoretto: Egy lázadó Velencében

A művészet templomai - Tintoretto: Egy lázadó Velencében

Díszterem
Miles Davis: Birth of the Cool

Miles Davis: Birth of the Cool

Díszterem
A létezés eufóriája

A létezés eufóriája

Díszterem
Downton Abbey

Downton Abbey

Díszterem
ÖN-TÉR-KÉP - A magyar nemzet lelkiállapota I - II

ÖN-TÉR-KÉP - A magyar nemzet lelkiállapota I - II

Díszterem
Kaff 2019 - Ruben Brandt, a gyűjtő

Kaff 2019 - Ruben Brandt, a gyűjtő

Díszterem
Kaff 2019 - Gyerekprogram - rövidfilmválogatás

Kaff 2019 - Gyerekprogram - rövidfilmválogatás

Díszterem
Kaff 2019 - Szerzői magyar rövidfilm válogatás

Kaff 2019 - Szerzői magyar rövidfilm válogatás

Díszterem
Kaff 2019 - A kenyérkereső

Kaff 2019 - A kenyérkereső

Díszterem
János vitéz

János vitéz

Díszterem
Pavarotti - díszbemutató Rost Andreával

Pavarotti - díszbemutató Rost Andreával

Díszterem
NT LIVE William Shakespeare: Hamlet

NT LIVE William Shakespeare: Hamlet

Díszterem
EXHIBITION: Degas - A tökéletesség nyomában

EXHIBITION: Degas - A tökéletesség nyomában

Díszterem
ÖSSZHANG: CURTIZ – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot (magyar felirattal)

ÖSSZHANG: CURTIZ – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot (magyar felirattal)

Díszterem
Roger Waters: US+THEM

Roger Waters: US+THEM

Díszterem
A két korona - Szent Maximilian Kolbe élete - díszbemutató

A két korona - Szent Maximilian Kolbe élete - díszbemutató

Díszterem
A művészet templomai: A Prado Múzeum – Csodák gyűjteménye

A művészet templomai: A Prado Múzeum – Csodák gyűjteménye

Díszterem
NT Live - William Shakespeare: Antonius és Kleopátra

NT Live - William Shakespeare: Antonius és Kleopátra

Díszterem
MET 2019/2020 Puccini: Turandot

MET 2019/2020 Puccini: Turandot

Díszterem
MET 2019/2020 Puccini: Turandot

MET 2019/2020 Puccini: Turandot

Díszterem
NT Live - Peter Morgan: Audiencia

NT Live - Peter Morgan: Audiencia

Díszterem

© 2019 Müpa Budapest Nonprofit Kft. – BFTK Nonprofit Kft.
A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják.